Az Akashalive zenei projekt különlegessége, hogy csak „live release” megjelenések készülnek. Ez annyit tesz, hogy akár egy koncerten, élőben adjuk elő a dalt, egy videóstáb pedig rögzíti ezt.
A dobokat, ütőhangszereket, szóló dallam hangszereket élőben játszom, de még az Ableton live alapok léptetése is élőben történik. Ezután természetesen az Ableton alapokkal még varázsolok, de az élőben felvett dolgok maradnak, azokat már nem vesszük újra, akár egy koncertfelvételen.
Ez adja az Akashalive projekt lényegét. Éppen ezért érdemes a dalokhoz megnézni a készült klippet is, mely szerves részét képezi az élménynek.
A másik fontos eleme ennek a zenei projektnek a közös alkotás. Szinte minden dal egy közös zenei út. Olyan zenészekkel kollaborálok, akiket régóta ismerek. Közösen alkotjuk meg a szám gerincét, kidolgozzuk élő felvételre, azonban meghagyjuk a szabad zenei áramlás lehetőségét is, nincsenek előre megírt váltások, minden a pillanatban történik.
16 éves korom óta zenélek különböző zenekarokban. Először dobosként, majd ütőhangszeren, handpanen játszottam az elmúlt 20 évben különböző élő zenéket a rocktól a világzenéig. Egyre közelebb került hozzám az elektronikus zene is, de abban is az élő zenét kerestem. Dobosként tudtam, hogy az élő dob egészen más érzést fog kölcsönözni az elektronikus zenének, nem akartam viszont magamat az akusztikus dob behatárolt hangzásvilágába belekényszeríteni. Összeraktam hát egy elektronikus ütőhangszerekből, láb pedálokból és egy elektronikus handpanből álló „setup”-ot. Minden dobot, ütőhangszert élőben játszok, élőben effektezek, de szóló dallam hangszereket is megszólaltatok ezzel egy időben. Loop-olás technikáját szándékosan mellőzöm, szülessen minden a pillanatban.
Zenei inspirációk széles skálája juttatott idáig, kezdve a rocktól, a midicine zenén át (Danit, Mose) az olyan öszvér formációkig mint a Prodigy vagy a Pendulum. Elektronikus zenében nagy hatással volt rám Shpongle, Phaxe és Liquidsoul.
Earthjam egy élő elektronikus zenei formáció, amiben az ősi hangzások a modern elektronikus zenével keverednek. Élő elektronikus dobok és didgeridoo, űr gitár és pszichedelikus atmoszférák keverednek zenéjükben. Mindezt a pillanatban született improvizatív életérzéssel keverik, így hívva a közönséget egyszerre táncra és belső utazásra. Zenéjükben az elektronikus és tribal trance mellett psybient, dub és space rock is keveredik.
Hangutazásaimmal egy olyan tudati helyet célzok, melynek a változatlan, belső csend és béke ad otthont.
Saját élményem, hogy zenei játékom forrása túlmutat rajtam.
Énekemet shrutival és handpannel kísérem.
Hangfürdőimet gitárral és harmóniummal színesítem.
Kardos Lacinak hívnak.
Szobrászművész vagyok és a zene a hobbim.
https://www.facebook.com/profile.php?id=100064882442011
Idén egy újabb mozgó szoborral leszek jelen a fesztiválon, illetve a mandalaház terét igyekszem majd időnként megtölteni a handpanjaim dallamaival.
Csütörtök éjfélkor pedig feltűnök egy színpadon is Nibiru Projection néven, ahol az elektronikus ethno világom tárom elétek.
Tibeti Torokénekes és Énekelt Mantrameditációs koncert – Ölvedi Gábor (Karma Pema Dorje)
Karma Pema Dorje (Ölvedi Gábor) énekes, torokénekes, ütőhangszeres zenész, multiinstrumentalista önálló mantrazenei projektjének szándéka, hogy a meditációban megtapasztalt végtelen, nyílt tereket és utazásokat megjelenítse a zenében és ezt megossza mindenkivel, aki szeretne rányílni, rálátni a belső világára.
Muzsikájában szereti egyensúlyban tartani a tradicionális hangszeres- és énektechnikákat, szakrális szövegeket az újító zenei gondolatokkal. Mindeközben előszeretettel vonja bele a modern világ eszközeit, hangszereit és látásmódját úgy, hogy a művészi szabadságnak és fantáziának is teret ad, de a hagyományok sarokköveit is tiszteletben tartja.
Mantrakoncertjein a buddhista mantrák ragyogó ékkövenként jelennek meg, a legkülönbözőbb különböző zenei foglalatokban, hiszen sokszor akár tíz hangszer is megszólal a koncerteken, a legősibb ütő és fúvóshangszerektől az olyan modern hangszerekig, mint a handpan. Több száz, vagy akár több ezeréves szakrális énektechnikákon keresztül rezegnek át a mantrák, amelyek így a legtöbbünk szívéhez utat találnak.
SavaBorsa is a duo, comprising Gábor and Feri, hailing from Hungary.
They teamed up in the autumn of 2019 with the aim of combining medicine songs, mantras, world music elements with deep, slow tribal beats, and lush electronic sounds.
Gábor lives and producing music & djing in Ubud,Bali in the last fice years while Feri holds space in downtown Budapest at his salt cave, hosting amazing intimate events, sound journeys, handpan concerts, and cacao ceremonies.
They have released songs and remixes on NUMA, KOSA, and Resueño. On their Vibración EP, they co-created beautiful songs with Arnaldo Herrera, Nalini Blossom, and Julia Chants, which were reworked by top-notch remixers: Jakare, Binder, and Sariel Orenda.
Additionally, they released two new songs in March 2023: „Ocean of Being” with Kailash Kokopelli & KoloSoul on Agami Records, as well as a remix for Boveda Celeste on Resueño’s Cacao Dance compilation.
In 2024 so far, they got a remix for Pao Pamaki’s Travel Inside and a new song with Purnama and Juan alias Puente Pelangi called Hampue Cacao plus a remix for Murray Kyle all these on Resueño.
As the main organizers of the Rise In Love festival in 2021, they invited Mose to Hungary for the first time. The festival featured an amazing two-day conscious, alcohol- and drug-free gathering with Cacao Ceremony and Dance. They are set to invite Mose again next year.
They also run their Beauteous Beats label, providing space for talented, like-hearted bands and music producers such as Medicina KoloSoul or Veni.
Gábor, as an ecstatic dance DJ, performed last year and this year at Pyramid, AUM, Rasaruna, and Orion in Koh Phagan, as well as at Yoga Barn, Zest’s Dragon Tea Temple, SoulShine and Alchemy Yoga Center in Ubud Bali.
They also played at many festivals last years in Hungary, including Ozora and Dreamersland in Poland.
A hétköznapokban önismereti trénerként és mentálhigiénés segítő szakemberként dolgozom. A sámáni út követője vagyok.
Az idei fesztiválon csoportos lélekjátékot fogok tartani, ami egy önismereti integrált családállítás sámán technikákkal ötvözve.
Az akusztikus hangfürdőimben és az elektronikus zenéim révén a sámáni révülés élményét idézem meg pszichedelikumok nélkül. A fesztiválon ilyen élőzenével kísért szabad táncot fogok tartani.
További információk rólam:
https://www.mentorzona.hu/index.php/bemutatkozas/1-simonfi-etele
Súlyos és szép ambient hullámok, techno groove-okkal fűszerezve.
Több év autodidakta módon történő kísérletezés és tanulás eredményeképp született meg a jelenlegi zenei és önkifejezési stílus, mely gondosan egyaránt alapszik a táncolható elektronikus zene húzós dobszekvenciáin és az ambient szcéna kifejező hanghullámain.
2018-ban indult a projekt, amely csak az egyik kisszobát akarta megtölteni, de az idő elteltével sikerült utat törnie a budapesti klubélet színtereire.
Azóta több helyszínen szóltak a 126-130 bpm tempójú ütemeken nyugvó improvizatív szintetizátor szólók. Teljesség igénye nélkül:
Kabin, Kék ló, Spot, Jónás Craft Beer, Turbina, Pavilon, Viadukt terasz, Három Holló, Tütü Tangó, Ellátó, Óvóhely, Sziget Fesztivál, Szimpla Kert.
Fontos eleme az előadásoknak a live része és az „itt és most” attitűd, amely tovább kalauzolja a hallgatót trikOsk érzelmi és művészi világába.
Ugyan a folytatás még kifürkészhetetlen, de a törekvés erős, így ebben az évben várható egy LP és persze a fejlődő tendenciát mutató fellépések sora.